Üdvözöljük Pereked Honlapján!
Szeretettel köszöntünk minden látogatót a világháló Pereked község honlapján!
Pereked község Baranya megyében található. A Mecsek hegység déli lábánál, a megyeszékhelytől - Pécstől - 15 km-re fekszik dombokkal körülölelve. Már a Pécsváradi Apátság 1015 évi alapítólevelében jobbágyközségként szerepel. Jelentőségéről sokat mond, hogy egykori temploma egészen a török hódoltságig plébániaközpont.
Lakossága azóta is döntően magyar, az itt betelepedő németek száma tíz százalék alatt maradt. A régi adottságokból is következik, hogy a lakosság mezőgazdaságból, főként állattartásból élt, nevezetes volt szarvasmarha - tenyésztéséről.
A gyönyörű természeti környezettel rendelkező településen bíztató, hogy a rendszerváltást követő évtizedben végre megállt az elvándorlás és kedvező fekvésének, természeti szépségeinek, múltjának köszönhetően olyan fejlesztéseket, olyan jövőképet tervezhet és valósíthat meg már a közeljövőben, amely méltó a XXI. századhoz.
Barangoljanak velünk, és érezzék magukat vendégünknek.
Üdvözlettel:
Náj József